...jó rég nem írtam! Már a naplólapok sem tudom hova tűnhettek...ez már örök rejtély marad. Ma érdekes napom volt. Sőt az egész hetem "érdekes" volt..Ezalatt érteném azt, hogy szörnyű. Témazárók, röpdolgozatok rakásszámra, mindennap 12-1.00 Körüli lefekvés...és 5-6-kor kelés.

Elfáradtam ..meg is látszott rajtam. Teljesen legyengültem.

Ma két drámaelmélettel kezdtünk. Egész jó volt. Sőt, nagyon jó.

Jelenetet kellett csinálni az Akárki című középkori moralitás egyik részletéből. Ketten voltunk egy csapatban, két lány. Akárki és a Barátság jelenetét készítettük el.

Aztán jött egy tesi, ami már kevésbé volt kellemes...Szörnyű érzés tört rám, mintha egy kés hasított volna a hátamba. Nagyon megfájdult..le kellett ülnöm egy padra, hogy kicsit elmúljon. De nem múlt el véglegesen.

A bioszt még valahogy átvészeltem (köszönhetően annak, hogy nagyon szeretem).

Aztán angolóra elején, vmi furcsaság történt. Odamentem két osztálytársamhoz Livihez és Blankához és leültem melléjük furcsa eltorzult arckifejezéssel. Kérdezték, hogy mi a bajom, aztán mondtam, hogy nem kapok levegőt. Erőteljes légszomjam lett...és elkezdett forogni velem a világ. Ekkor Livi felordított, hogy: Valaki segítsen, a Mevi rosszul van, nem kap levegőt. Tomi és Márk - nem tudom még kik, vagy kik nem, mert nem nagyon voltam magamnál- odarohantak hozzám. Ültem egy széken és lihegtem. Tomi mondta, hogy jó lenne valahova lefeküdni, és a fejem alá tenni valami támasztékot. Lefeküdtem a földre, folyamatosan kaptam az utasításokat (egyenletesen mélyen lélegezz, engedd el magad stb.), hogy mit kell tennem. Aztán kicsit jobban lettem, felálltam, odasétáltam a helyemre. Bejött a tanárnő a terembe és elkezdődött az óra. Ekkor hirtelen megint rosszul lettem, teljesen összezuhantam, és elkezdtem sírni. Nyugtattak, hogy nincs semmi baj, tartsam be a levegővételt (ami, elég nehéznek tűnt sírás közben, 5kilónyi nyomással a mellkasomban). A fiúk lekísértek a tanáriba, ahonnan az igazgató leküldött az orvosiba, hogy ott le tudok feküdni. Itt már erős émelygéssel, és verejtékezéssel is küzdöttem. Mire leértünk, a fájdalom már elviselhetetlenné tűnt számomra. Lefeküdtem a padra (sajnos orvos nem volt benn), és a fiúk nyugtatgattak.

Tomi találgatott, hogy mi lehet ennek az oka. Hyperventilacio-ra tippeltek.

Viszont, most csalódtam Tomiban. Meg kell mondanom, hogy nagyon kellemesen. Azt eddig is tudtam, hogy mennyire tehetséges és művelt, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen gondoskodó, kedves, tisztalelkű. =) Nagyon aranyos volt, és hihetetlen profizmussal vizsgálta a tüneteimet.

Ezúton szeretném neki megköszönni: Igen, Tomi, Köszönöm, nagyon nagyon köszönöm, hogy ilyen türelmes és aranyos voltál.  Nem is tudom, hogy háláljam meg. És örülök , hogy ezt az oldalad is megismerhettem. =)

Márk neked meg köszönöm a "kedves" történeted, amit megosztottál velünk. =D xD

És köszönöm mindenkinek, aki izgult értem *.*  És üzenem nekik, hogy már jobban vagyok, bár még mindig nem jól, de jobban. =)

És mellékelném:

Lázálom

Borogasd homlokom,

őrjít az álom.

Ó, lázas képek, vacogom, fázom.

Jönne a hajnal,

köd ne lebegne

-vacogom, fázom- lázas fejemre.

Reggel van végre.

Vacogtam, fáztam,

szíved jegétől ment le a lázam.

/Czébely Gabriella/