Ezt egy fórumra írtam ma reggel.
Sziasztok!
Edelweis lánya vagyok, és sokszor szoktam nézegetni a fórumot.
Olvastam már hasonlókat itt, ezért gondoltam megosztom veletek az álomomat. Rendszeresen álmodok idegen világokkal, és hasonlókkal.
Ami mindig meglep, hogy az érzés teljesen valószerű és vannak sejtéseim, hogy nem csak álom, hanem talán egy másik dimenzió valósága.
Ma éjjel egy olyan helyen voltam, ahol nincs Nap. A fény mindenhol ugyanannyi és a hőmérséklet is egyenletes. Ez egy nagy terület, ahol sok különböző civilázivió él. Mindenkinek van egy saját palotája, és körülötte fa szerű anyagból készült lapos tetejű, alacsony belmagasságú lakóhelyek vannak. Nincsen növényzet, mindenhol homok és kő van, de vannak szent helyek, ahol fénylő fű van és kristálytiszta patak. A patakok választják el egymástól a különböző civilázicókat. A tagjaik sosem járnak át egymáshoz, és nem zavarják egymást. Nincsen gyűlölet, mindenki szeretettel közeledik a másik felé. Van egy átlag kor, nincsenek nagy külömbségek. A paloták nem ember által ismert anyagból készülnek. Mindegyiknek sajátságos, különleges formája van, a lakók még sosem jártak bennük, és meg sem fordul a fejükben, nem is kíváncsiak mi van benne, így tisztelik. Nem alszanak sokat, körülbelül 3 órát, és ez bőven elég mindenki számára. Egy bizonyos időpontban mindenki együtt asztalhoz ül és étkeznek. Nem esznek ételt, csak vizet isznak. Nincsenek lámpák, néhol van egy két lebegő fényes tárgy. Mindenki egyenrangú és kiveszi a részét mindenben. A nép összes tagjának vannak különleges képességei. Nekem álmomban több képességem is volt. Úgy tartják, hogy: "Mindenkinek vannak képességei, az anyák tudják gyermekükről, de nem mondhatják meg nekik, mert akkor elszáll. Mindenkinek magának kell rájönnie erre a csodára, különben sohasem tapasztalja meg, nem fogja tudni alkalmazni." Senki sem lepődik meg, ha észreveszi magán az új képességet, sőt, mindenki alig várja a megtapasztalást. Ez a világ teljesen felhőtlennek tűnik.
Valójában mégsem az: naponta, vagy hetente jönnek az Eternukok. Ők az "égbőljövők". A lakosok mikor meglátják őket, szaladnak a levédett helyre, ahova nem tudnak behatolni ezek a furcsa lények. Akit elkap egy Eternuk, azt fölviszi az égbe és megeszi. Így tartja a mondás, bizonyíték nincs rá, de mégis mindenki elhiszi. Az Eternukok mindig kiválasztanak valakit, akiért lejönnek, és elviszik magukkal. Van egy hős, akinek mondája végigkíséri a nép történelmét, egyszer valaki elpusztított egy Eternukot, de tudását senkinek nem árulta el. Azóta mindenki próbál rájönni, hogyan is lehetne elpusztítani őket, de még senkinek sem sikerült. Álmomban én voltam az Eternukok következő kiválasztottja. Egyik nap lejöttek értem, mindenki befutott a védett helyre, nekem már nem colt időm és kintmaradtam. Szembe találtam magam az Eternukkal, és elkezdtem futni, ő futott utánam, és nagyon úgylátszott bármikor elkap, ekkor édesanyám (aki nem a valói anyukám arcát viselte) felkapott és megszegte a szabályokat, azaz alkalmazta a képességét, és felrepültünk. Réjöttem, hogy az ő képessége a repülés, ekkor hirtelen elengedett, azthittem lezuhanok, de föntmaradtam, ezzel megtapasztaltam az első képességemet, amit tőle örököltem. Az Eternuk észrevette, hogy semmi esélye, és visszaszállt az égbe. Mikor visszatértem a néphez, ujjongtak, mert tudták, hogy senki sem tud megmenekülni a lény elől, de azért a félelem is ott bujkált a levegőben, hiszen ha egy Eternuk kinéz magának valakit, addig jár utána, míg meg nem szerzi. Másnap megint értem jött. Tudtam, hogy valami cselhez kell folyamodnom, és megpróbáltam rájönni a titokra, hogyan lehet elpusztítani. A folyosókon voltak gondolkodó sarkok, ahova be lehetett ülni gondolkozni. Gyorsan odarohantam, persze ő jött utánam és megállt velem szemben. Nem néztem rá, csak ültem összegubózvam és úgy tettem, mintha nem venném észre. Ez megtetszett neki, és játszani kezdett velem, ekkor felálltam elkezdtem futni, és beszaladtam a levédett helyre. Oda már nem jöhetett értem, de én mindenáron el akartam pusztítani, ezért kirohantam és belevágtam az öklöm, a teste kocsonyássá vált, átszakítottam a kezemmel, de újra egy alakba tömörült és támadott. Rájöttem, hogy ez nem jó módszer. ezért megint visszafutottam a lakhelyre. Várt, majd elment. Másnap lementem a patakhoz, megmostam a lábam és ültem a fénylő füvön. Ekkor megjelent a hátam mögött. Ránéztem, és hirtelen egy mondat jött az elmémbe. Kimondtam, az Eternuk szeméből kiszökött egy könnycsepp majd szertefoszlott. Sajnos nem emlékszem rá, de valami szeretettel kapcsolatos dolog lehetett. Ezt pár társam látta, és rohantak elújságolni a közösség többi tagjának. Ettől a naptól kezdve én lettem a hős. "Istenként" tiszteltek és bálványoztak. Ebben a percben egy társam szemével láttam a világot, éreztem az érzéseit, és hallottam a gondolatait. Rájöttem a következő képességemre. Gyorsan visszavetültem a testembe, ekkor ő nevetve jött ki, és mondott valamit. Ekkor már tudtam, hogy ő lesz a következő akiért jönnek, mert én is pont ezt éreztem, elkezdtem szaladni felé, és ordítottam, hogy menekülj, jönnek érted. De már nem volt érkezésem kimondani a mondatot, elragadták magukkal és elvitték. De nem csak egy Eternuk jött le az égből, felbőszültek társuk halálán, és rengetegen jöttek, támadtak. Ekkor jöttek a megmentőink, nem a mi népünk tagjai, szekerekkel jöttek, és hasonlítottak a Japánokra. Akiknek sikerült felkapszkodtak a szekérre, én futottam, de aztán sikerült felrepülnöm is. Sajnos itt ért véget az álmom. Nem tudom mi történhetett a népemmel.
Az Eternuk szót beírtam a Google-ba de nem találtam semmit. Kérlek, ha tudtok valamit róluk, ha léteznek egyáltalán ilyenek, akkor osszátok meg velem.
Remélem nem untattam senkit a -szerintem eddigi leghosszabb- beírásommal.
